|
Épületek, lakások, irodák, egyéb helységek felújításai.
Tudva levő, az épületek és ingatlanok állaga egy idő után, erősen romlik. Még akkor is, ha használaton kívül van. Sőt, akkor talán még jobban, s abban az esetben következik a felújítás. Első ütemben bontással, amihez már komoly technológiával látunk neki, azaz igen komoly elektronikus bontó kalapácsok és egyéb eszközök állnak rendelkezésünkre. Ezt követően, ha a felújítás akkora volumenű, hogy műszaki vezetést igényel, azt előzőleg megtervezik és a helyszínen a kivitelezővel egyeztetik. Elsősorban a bontás után, a felújítás során, a szintén bontással járó, de már építési munkának számító elektromos erős és gyenge áramú villanyszerelés illetve a hűtés-fűtés és vízszerelési munkák következnek. Mégpedig az előzőekben említett szerelési munkák falon belüli, vagy álmennyezeten felüli (rejtett vezetékezés) munkálatok folynak, ezekkel párhuzamosan, amennyiben a helység elosztások változnak, és az előző munkálatokat nem késlelteti, úgy a falazatokat, esetleg gipszkartonból, vagy hagyományos anyagokból építhetjük fel. Eközben a homlokzati nyílászárók is (ha cserére szorulnak) a helyükre kerülhetnek.
A következő lépés már a felújítás finomabb fázisai felé vezet minket. Aljzatbeton, burkolatok, belső nyílászárók elhelyezése aztán a területet a festők foglalják el és követi őket ismét a gépész csapat a szerelvényeik elhelyezésének érdekében. És mindenki megelégedésére örömmel vehetjük birtokba a szinte újszerű helységeket.

|